Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
A Véderő Péntek délutáni szétoszlatása óta nem volt rendőri intézkedésre okot adó körülmény.
A helyszínen az MTI azt tapasztalta, hogy a magukat Véderőnek nevező szervezet tagjai valamennyien elhagyták azt a magánterületet, ahol előzőleg április 22. és 24. közötti időre katonai alapismereteket oktató tábort hirdetett meg a szervezet. Ugyanakkor még pénteken 267 gyöngyöspatai roma nő és gyermek távozott a Vöröskereszt közreműködésével Csillebércre és Szolnokra. A nők és a gyerekek várhatóan vasárnap délután, kora este érkeznek vissza a településre.
A helyi roma közösség, a Hegyalja utca, vagyis a cigánysor, a közterületek takarításával és csinosításával töltötte az időt szombaton délelőtt. Az MTI azt tapasztalta, hogy a rendőrség továbbra is igen nagy erőkkel van jelen a településen.
Pénteken délután a meghirdetett tábornyitással egy időben, garázdaság alapos gyanúja miatt nyolc, katonai egyenruhára emlékeztető öltözetet viselő személyt állított elő a rendőrség, majd a többi táborlakó is elhagyta a helyszínt. Az MTI információi szerint a nyolc garázdasággal gyanúsított személy bírósági tárgyalására hétfőn kerül sor Egerben.